Újratöltve

…

I. A lefolyón túl

A világ ma sem jobb vagy rosszabb,
mint máskor. Csak közömbös.
Mint víz a csapból,
ami jön, ha megnyitod,
s ha nem teszed alá a tenyered,
nyomtalan tűnik el a lefolyón.

Ma sem történt semmi látványos.
A reggeli kávé íze —
instant por a padlón,
könnycseppekkel keverve.
Nem érzel semmit.
A semmit is ürességnek.

A régi mintáid már nem működnek.
Ami eddig vonzott, már taszít.
Az üresség helyet készít az újnak.
Álarcaid mind lekoptak.
Csupaszon állsz.
És még mindig nem tudod, ki vagy.

II. Nem a fény, nem az árnyék

A világ nem lett se jobb, se rosszabb —
csak közöny ül a széken, részegen.
Csapban még víz zubog, de nem az élet:
ha nincs kezedben edény,
a lefolyó viszi magával — ahogy csended is.

Nem történt semmi,
de benned minden szétesett.
A reggeli kávé —
múltból itt maradt por,
könnyekkel keverve.
A semmi is fáj, pedig csak üresség.

Régi mintázataid elporladtak.
Ami egykor hívott, most eltaszít.
Az üresség, mint gondviselőd,
helyet készít valaminek,
ami még nem néz rád.
Álarcaid — mint olcsó festék az esőben —
leperegnek rólad.

Mély sötétben jársz, csillagtalan,
ahová senki nem jöhet veled.
Mégsem vagy egyedül:
árnyaid melléd simulnak,
mint eldobott gyermekeid —
szeretetért könyörögnek.

Megpróbálnál imádkozni,
de szavaid nyelveden rekednek.
A kimondatlanság: védelem.
Ha beszélnél, talán önmagad tagadnád meg.

Lélegezned kell —
mert a csend fojtogat.
A légzés híd,
mely önvalódhoz vezet,
ha már minden más eltűnt.

III. Újratöltve

A napok nem múlnak, csak állnak.
A tükör megszokta arckifejezésed,
mint szekrényben lógó kabát
a várakozást.

Aztán — egy napon —
mikor már nem vársz semmit,
mikor a kérdések is elfogynak,
valami megmozdul.

Nem hangosan. Nem látványosan.

A függöny lebben.
Mögötte — valami van.
Nem jön be. Nem szólít.
Csak ott van.
Nem fény. Nem árnyék.
Hanem a kettő tánca.

A világ, azóta sem lett jobb
vagy rosszabb.
Csak más.
Kávésbögréd újratöltöd.
És ez – most – elég.

…

(2025.07.02)
Kép forrása: Pixabay