…
Hőkupola
borul rá a tájra,
nem engedi lélegezni az eget.
A hőség pengéi
felhasítják a tekintetem.
A hűsítő víz
izzó vérként lüktet bennem,
bármerre fordítom fejem,
parázzsá változik, amire nézek.
Semmi közöm ehhez a nyárhoz,
tagadom, hogy enyém a felelősség,
hiszen mindenki másra mutatott,
a nyár mégis bennem ég.
A kutak emlékeznek a vízre,
a föld már nem.
A fű roppan a talpam alatt,
mintha üvegen járnék.
A fák között
szellő sem jár.
Tarlót éget
az emléke.
A nyár már nem simogat.
Hideg elszántsággal
éget,
kiszárít,
nem néz vissza,
és már semmit sem kérdez.
…
(2026.06.30)
kép forrása: Pixabay
