…
kifordul minden,
beránt a csend,
téli félhomály hív nyarat,
amit az ősz felböffent
formás testen fagy le a kép,
polaroid pillanat,
fehér keretbe ragadó időgép –
ami, majd maradékul marad
lúdbőr fut végig bőrön,
nem csak veríték…
pár elfojtott sóhaj keresne kiutat,
hogy esetlen mozdulatok
szavak nélkül is megértsék
egymást,
egy mást…
angyali arc –
ördögi tervet sző,
pohár falán
prosecco buborék ,
nem habzó,
finoman gyöngyöző…
nincs más esély
az értelem közbelép,
ez itt és most
nem lehet vágyott jövő,
csak egyszeri,
halálraítélt életkép
ritmusra lép a lélegzet,
az agy hallgat,
vagy inkább kussol,
a szív vezet,
távolságuk nem fogy,
közben a hóesés
mint paplan –
lassan rejti el gátlásaikat
mozdulatuk válasz –
sok fel nem tett kérdésre,
lassan jutnak pokolra,
nincs ellenállás
ekkora kisértésre
sem
bent lassul,
tüdőnek feszül a levegő,
falon
két árnyék
csúszik össze ,
nem kell szó,
remegő test figyel,
a pillanat megáll,
s csak ordít:
AKAROM !
MOST !
AKAROM !
érintésre huppan padlóra
félelmeik zárja,
majdnem csak elesnek,
mégis,
hol az a nyár,
mit fagyos hóesésben
az emberek keresnek?
a válasz,
tán bennünk van,
már nincs más álarc
mit levehetünk,
de gyakran, mi egymásba
nem gabalyodunk,
csak esetlenül, bénán
botladozva – keveredünk
bent forr a terem,
kint torzul a hang,
testek vibrálnak,
síkos a gang,
kényszerzubbonyt húz a szerelem,
leáll az agy,
szív ütemtelen ver,
tüdő szaggatva sóhajt,
vadul ugat a világ,
meleg nyárba csúszik a fagy,
minden mozdulat szándékos,
igen,
ez is mind: TE vagy
a vágy,
bőr alól menekül,
nem siet,
kicsit még ott marad,
csonton feszül az ín,
az izom megremeg,
az idő nem mér,
csak csavar rajtuk egyet,
a pillanat nyomot hagy –
visszatérni, önmagába akar…
egymásra bambulnak,
mintha a másikban élne a rend,
tükreikben ismerték fel önmaguk,
és halkan,
halkan kuncog a csend
…
(2026.02.01)
Kép forrása: Pixabay