A szer-ETET

Nálunk,
a családban, minden az evésről szólt,
amit sokáig nem értettem.
Nem ízlik? Sovány vagy!
Szedjél még! Vegyél még!
Csont és bőr a vegyjeled!
A kifogást nem tűrték a felmenők,
sem a kitaláltat, se a valóst,
szedni kellett, míg a tálból
valamelyikünk ki nem vette
az utolsó falatot.
Nem voltam válogatós.
Évek teltek így, ünnepek
és vasárnapok,
ha együtt volt a család,
csak egy dolog számított,
hogy mindenki jóllakjon.
A sors vagy a gondviselés
valahogy úgy hozta,
hogy nyugdíjas éveimmel
egy otthonba vonultam,
s emlékeimet leltározva
már csak mindenen mosolyogtam.
Egy nap, látogatóm érkezett,
az ágyam végébe ült,
nem szólt, lehajtott fejjel
a padló mintázatát vizsgálta,
miközben lehulló könnye absztrakt
foltot rajzolt.
Megfogtam kezét,
az enyémből infúzió lógott,
s csak ennyit kérdeztem:
Fiam, ettél ma már?
(2025.01.15)
kép forrása: pixabay