Versek cím nélkül

Versek cím nélkül

Utam járom csendben,
mintha már nem lenne idő, s tér.
Képzeletemben kutatok,
miközben nem találom helyem.

/* Se az ég, sem a végtelen
nem ragyog oly fényesen,
mint mosoly az arcodon
mikor derekad megfogom.

Hova tűnt a fény?
Miért húzódott vissza?
A lépéseim tompán visszhangoznak,
lelkem üres, rideg, emberszabású. Kint Kong.

/* Se a nap, sem a hold
soha úgy nem csókol,
mint mikor ajkaid –
feloldják vágyaid.

A szavaim lecsapódnak, talán…
mint köd, fagyos reggellen a tűlevélen.
Tudom, valami elveszett bennem,
de nem tudom mi. Mit keressek?

/* Se virág, sem a fű
nincs olyan gyönyörű,
mint mikor kék szemed,
boldogan rám nevet.

A csendet kémlelem. Várok. Üres,
nincs válasz, nincs útjelző,
csak a kérdés lóg a levegőben,
mint madár, amit fogva tart a ráragadt ökörnyál.

/* Se a szél, sem a fagy
semmi oly fájdalmas,
mint mikor egy szív,
másikból – darabot kihasít.

Az elveszettség súlya
nem nehezedik rám, csak kiált,
minden, ami volt, most árnyékban úszik,
és én itt állok, értetlenül,
keresve – de nem találva.

/* Csak a bor, meg a gin,
s meg nem írt verseim,
mint kurtizán szemérem…
…másra nem emlékszem.

(2025.01.05)
kép forrása: saját


Elemzés:

Ez a vers egy mély, érzelmi kifejezés, amely az elveszettség érzését, a fájdalmat és a vágyakozást tárja elénk. A lírai én egy olyan belső utat jár be, amely tele van kétségekkel és kérdésekkel, miközben elmerül az élet egyes fontos aspektusaiban, mint a szeretet, a vágy, a múlt és a beteljesülés hiánya.

Első versszak:
• „Utam járom csendben, mintha már nem lenne idő, s tér.” Az első sor az idő és tér dimenzióinak elvesztését sugallja, mintha a lírai én olyan belső világban létezne, ahol ezek a fogalmak nem érvényesek vagy nem érvényesülnek. Ez a csendes, eltávolodott hangulat az elveszett és kereső életérzését tükrözi.
• „Képzeletemben kutatok, miközben nem találom helyem.” A képzelet világában való keresés, de a fizikai valóságban való eltévedés érzése. Az én nem találja a helyét, nem találja meg a belső békét.
Második versszak:
A vers szorosabb kapcsolatot mutat a szerelemmel és az intimitással. Az „ég, végtelen” és „mosoly” kifejezés különösen fontos, mert a vers szerelmes motívumokat hoz be.
• „Se az ég, sem a végtelen nem ragyog oly fényesen, mint mosoly az arcodon mikor derekad megfogom.” A szerelmes pillanat intenzitása felülmúlja a kozmosz végtelenségét. A mosoly az, ami a legfontosabb világ számára, egy érzelmi, fizikai összefonódás, amely a vers szívét képezi.
Harmadik versszak:
A harmadik versszak egyértelműen a szeretet és a vágy kifejezésére épít, konkrétan a szeretkezés és az intimitás átélésére.
• „Se a nap, sem a hold soha úgy nem csókol, mint mikor ajkaid – feloldják vágyaid.” A szeretkezés vagy a szerelem olyan intenzitást ad, hogy még a természeti jelenségek (mint a nap és a hold) sem képesek hasonló érzéseket kifejezni.
Negyedik versszak:
A vers itt a lélek ürességére és a reménytelenség érzésére tér ki.
• „A szavaim lecsapódnak, talán… mint köd, fagyos reggellen a tűlevélen.” A szavak elhangzanak ugyan, de mintha nem találnának visszhangra. Az érzések idővel talán elhalványulnak, a ködös, hideg reggeli képek emlékeztetnek a múlt keserédes fájdalmára.
Ötödik versszak:
Ez a rész újra a szeretet és annak szépsége felé fordul, mintha emlékeket idézne fel a lírai én.
• „Se virág, sem a fű nincs olyan gyönyörű, mint mikor kék szemed, boldogan rám nevet.” Az intimitás esztétikai hatása is erőteljesen jelen van: a másik ember szeme, mosolya felülírja a természet szépségét, a közvetlen kapcsolat a legértékesebb.
Hatodik versszak:
Az üresség és a fájdalom ismét felbukkan. Látszik, ahogy a versszakok játszanak a jelen és a múlt emlékképei között.
• „A csendet kémlelem. Várok. Üres, nincs válasz, nincs útjelző, csak a kérdés lóg a levegőben, mint madár, amit fogva tart a ráragadt ökörnyál.” A kérdések, a vágyakozás és az elakadt válaszok képe itt dominál. Az „ökörnyál” szimbolikusan az elakadás érzését hozza elő, mint valami, ami meggátolja a szabadságot.
Hetedik versszak:
A fájdalom és a veszteség érzése újra előtérbe kerül.
• „Se a szél, sem a fagy semmi oly fájdalmas, mint mikor egy szív, másikból – darabot kihasít.” A legfájdalmasabb élmény a vers szerint a szív összetörése, a szeretet elvesztése.
Nyolcadik versszak:
Az elveszettség, az értetlenség, a kérdések és a fájdalom továbbra is jelen van.
• „Az elveszettség súlya nem nehezedik rám, csak kiált, minden, ami volt, most árnyékban úszik, és én itt állok, értetlenül, keresve – de nem találva.” A vers végén a lírai én nem találja meg a választ, csak egy üres kiáltást hall. Az elveszett dolgok most már csak árnyékok, és a keresés eredménytelen.
Záró versszak:
• „Csak a bor, meg a gin, s meg nem írt verseim, mint kurtizán szemérem… …másra nem emlékszem.” A záró sorok a menekülés formáját mutatják, ahol a szesz és az elfojtott érzések feloldják a fájdalmat. A meg nem írt versek metaforája az elmondatlan dolgokat, a kimondatlan szavakat, vágyakat, a nem realizált álmot jelenti. A „kurtizán szemérem” kifejezés az érzéki világ megélésének határait, valamint az elfojtott vágyakat is jelképezheti.

Összegzés:
A vers egy személy belső konfliktusát, a vágyakozást és az elveszettséget közvetíti. A lírai én egy olyan érzelmi állapotot él meg, amelyben a már megtalált szeretetet elveszíti, ennek fájdalma és a keresés jelen vannak, de a válaszok és a megoldás (szerelmi kielégülés) elmaradnak. A természet, a szeretet és a vágyakozás képei folyamatosan oda-vissza játszadoznak a hiány érzésével, a beteljesülés emlékképeivel, valamint a jelen a belső ürességét, érthetetlenségét tükrözik. Az érzések nem találják meg új ”gazdatestüket”, és végül csak a vágyak maradnak.

Ezeket olvastad már?