A fogadó óra

A fogadó óra

Már minden vágyat összegyűjtött, ami
szétszórva hevert sziklakertjének kövei
között. Gereblyét ragadva húzta
kupacokba, mint őszi levelek halmát,
amit a kósza szél miatt százszor is
meg kellett ismételnie. Összegyűjtve vágyait
az első útjába akadó szelektív
hulladékgyűjtőt megcélozva a
szabadulás vágyától feltüzelve, életében
először szembesülve a szabadság
mámorító érzésével – lendítette karját,
hogy a vödre tartalmát ürítse.
Ám legnagyobb meglepetésére –
Isten épp aznapra nem tervezett
fogadó órát tartani, így az összes
aznapi jó cselekedet és a halomba
összegyűjtött vágyak és minden
mi aznap a Földön megtörtént –
feltorlódva várta a bebocsájtást
Isten dolgozószobájának előterébe,
hogy tollas, szárnyas, angyali aszisztensei
a rangonkénti osztályozást
végrehajthassák, mielőtt az öreg
visszatérne és óriási balhét csapna.
Féltek hatalmas haragjától mert
frusztrált átkait különböző katasztrófák
képében juttatja vissza a Földlakóknak.
Ekkor az égre felnézve, fohásznak tűnő
motyogással kérte, hogy hullócsillagot
látva beteljesülhessen minden kívánsága.
Ám groteszk módon a sors fintoraként
ma, csak ma, tele volt meetinggel a naptára,
így Istennek ma nem volt fogadóórája…

(2015.10.18)

Ne hagyd olvasatlanul ezeket se !