Fényes kvazár lett az én
…
Már csak néhány pillant.
Azt hiszem elérkezett.
A hátra hagyott holt test
még egy utolsót megremeg.
Nézem és eszembe jut,
mennyi mindenen mentünk
így együtt keresztül.
Hányszor, de hányszor
képzeltem, hogy a test vagyok.
Most meg itt lebegek a világűrben
s karnyújtásnyira suhannak csillagok.
Nagyon groteszk… már nincs is karom.
Jajj, ne máááár…csak azt ne!
A fekete lyukat, azt nem akarom!…
…most már mindegy…
Dübörög a fény szele, elképesztőn
süvít, mintha valami megrázkódna…
mint régen a viccben:
A fene se gondolta volna.
Miért pont egy francos kvazár?
Fényes kvazár lett az én,
Fekete lyuk peremén,
Vidám
Diák.
(Világegyetemista diák.
Innen is üdvözlöm József Attilát.)
Nézd csak…motyogom magamba-
az ott nem a szomszéd Lacibácsi?
De felvitte az Isten a dolgát ijnye,
most csak úgy szupernóva kend?
Hát ez a gázfelhő! Hát ez meg a Zsolti
nagynénjit juttatja eszembe…
No, nem azért, mert vagy harmincezer
fényév széles és nem is azért,
mert olyan jó barátságban volt a gázokkal,
és nem is azért mert úgy eregette őket,
mint mások a papírsárkányukat,
(csak hát ugye mindezt
Zsoltiék nyári konyhájában).
Hanem a formája..az tisztára olyan.
Jó így együtt.
Remélem a többi volt ismerős
is hamarosan előkerül,
ha egy pályán mozgunk,
az atom így is – úgyis felhevül.
Nem árulok el nagy titkot
egy pletykás üstökös szerint:
(lenne rá tippem, hogy ki ő)
itt bizony végtelen az idő –
s mindenki nagy ívben rálegyint.
…
(2019.09.17)
Kép forrása: saját
