Telihold fényében
csillog némely vonásod,
mintha örökbe akarna fogadni
egy fura álom,
víztükrön tündököl
ámuló képmásod –
hív a Balaton,
tested, lelked belemártod.
A part szélén, csupaszon állsz,
talán, nincs is semmi másod,
mint holdsugaras tükörképed,
e téli, rideg,
bár, már megszokott tájon.
Érzed, a dermesztő hideg
a víz fölé ködpárát gyűjt,
de dermesztőbb a gondolat,
hogy körülötted minden,
de minden,
egyszerre összedűl.
Emlékeid elhagyott stégjeire fekszel,
törölközőt terít alád
fagyos álmod,
várod, hogy a holdfény
mint Dalí macskája
kaparjon pírt a vállon,
ahogy a napfény,
megannyi varázslatos –
őrültnek tűnő nyáron.
…
(2025.12.15)
Kép forrása. Pixabay