Versek Éva tollából 2.

Először illatod kúszik bőröm alá.
aztán a hangod, majd felnézek
ott vár szemed, szád, mosolyod
minden mi kívül vagy már itt rezeg belül,
szívom magamba látod telhetetlenül.
Úgy vágylak, mintha nem volna holnap,
az érintésed mind odaadom a jelenvalónak,
mert nincs elég belőled, nincs elég idő,
nincs elég esély, csak néma szerető,
aki komolyan áll és néz, bölcsen közbeszól,
pedig legszívesebben buta tinédzsert
játszana valahol – veled ott, abban a  másik világban,
ahol nincs eldöntve még, ki s milyen házban,
hol kell, hogy éljen, s kinél a gyűrű, s kié
a gyűrűvel az örökérvényű
megcsalt feleség piedesztája,
s én hiába mosom érted tízszer tisztára
lelkemnek minden kis zegzugát,
a tények fala kajánul kongja: ezt itt nem ütöd át.
Van hely hol szerelemmel nem kell
megvetést vajúdni? Beteljesüléssel aprók
álmait gyalulni? Csak mosolyogni mikor
beszélsz? Csókodba veszni? Van hely,
hol e szerelmet  – mások szerelméért
nem kell szíven döfni?