Az érzéseim feléd – reloded
2015. októberében ezzel a verssel indítottam el a blogot . Azt mondják, az első élmények mindig emlékezetesek maradnak, legyen szó az élet bármilyen területéről…talán ezzel a verssel is így van, így volt.
Azóta eltelt két év, és visszatekintve némelyik mű egészen szánalmasnak tűnik, így arra vetemedtem, hogy meghagyva a gondolatiságukat, kreatív destrukcióval újraalkotom, így mindenki eldöntheti, melyik verzió áll hozzá közelebb. (Érdekesség képen, és csak zárójelben jegyzem meg, hogy akkoriban még nem kaptak illusztrációt az írásaim.)
Az érzéseim feléd (eredeti verzió)
Lassan változtál át utálatból szerelembe, mikor megismertelek.
Minden csodát megadtál amit ember valaha is remélhet
ám mégis úgy döntöttél nincs rám szükséged tovább.
Kétségek között hagyva, miért is kellett ekkora áldozat mindezért.
Hát tudod mit??? Nem keresem a válaszokat tovább.
Nem, mert nincs rá több időm.
Hazudj, tovább magadnak, tedd amit jónak látsz. Hogy mit teszek én?
Semmit. Átnézek rajtad, mint az ablakon. Nem érezlek tovább.
Elég volt ennyi időn át remélni, dühöngeni, vádaskodni
és várni, imádkozni, hogy választ kaphassak.
Már nem kíméllek, ahogy te sem szántál meg, pedig kérleltelek:
Már nem figyelek rád, de Vállallak, mert tudom, hogy létezel és megbocsájtok magunknak.
Kibírtalak, mint bármi mást eddigi életemben,
ismét talpra álltam, pedig mindent feladtam érted.
Ha ezek után barátom akarnál lenni, nem kell, köszönöm.
Csak nézlek majd, mint egy leckét, amit az élet adott.
Aztán majd egyszer talán újra egymás szemébe nézünk,
egyszer, talán, ha megint ellátogatsz hozzám, egyszer
ha újra egész leszel velem, ha újra otthonra szeretnél lelni.
Mert mi vagy te tulajdonképp ??? Semmi, csak az érzéseim feléd.
(2015.10.08)
Az érzéseim feléd (reloded)
Lassan változtál át utálatból szerelembe,
Minden csodát megadtál mélységes kegyelemben,
Ám mégis úgy döntöttél nincs rám szükség tovább,
Kétségek között hagyva, ne is várjak csodát.
Hát tudod mit? Nem keresek talmi választ tovább,
Nem, mert nincs rá több időm, nem leszek ostobább,
Hazudj tovább magadnak, tedd, amit jónak látsz.
Átnézek rajtad, mint ablakon, ahányszor meglátsz.
Elég volt ennyi időn át várni, dühöngeni,
Remélni, elfogadható válaszért imádkozni.
Nem szántál meg! Nem kíméllek, pedig kérleltelek,
Vállallak és megbocsájtok – talán megértettelek.
Kibírtalak, mint bármi mást eddig az életben,
ismét talpra álltam, ez már lehet, nem véletlen.
Ha barátom akarnál lenni, nem kell, köszönöm,
Nézlek, mint egy leckét, amivel az élet beköszönt.
Aztán majd egyszer, talán egymás szemébe nézünk,
ha újra ellátogatsz hozzám, s múltunkra visszanézünk,
ha velem újra egész akarsz lenni, átélni a kegyét.
Ki vagy te tulajdonképp? Csak az érzéseim feléd.
(2017.10.23)
