Halloween
Úgy reszketett a hűvös őszi szélben mint a szomszédos parkban álló platánfa levelei melyek éppen ugrani készülnek. A teraszon állt, a mennyezetről lelógó üvegeket szemlélte, nem nézett hátra, mikor meghallotta lépteim, ahogy melléértem és aurám beleolvadt az övébe, egy pillanatra összerezzent, libabőrös lett bőre.
– Van kedve gyújtani, kisasszony?
– Végül is, miért ne.
A felé nyújtott kék dobozból előhúzott egy szálat melyet filmszínészeket meghazudtolóan próbáltam kipöckölni a szűk dobozból.
– Maga is unalmasnak találja ezt a Halloween partyt? – nézett befele az üveg ablakokon.
– Nem a party vonzott, hogy idejöjjek – próbáltam a magabiztos férfi szerepében tetszelegni – maga miatt vagyok itt – haját félretűrve hajolt a kezemben közben meggyújtott öngyújtó fölé.
– Régóta figyelem kisasszony, megfogott az mosolya, az arca, barna szeme szélén a zöld csík – zakómat puha, meztelen vállára helyeztem, miközben füstjét fejem fölé fújta. Furcsa félmosollyal arcán homlokom közepét célozva kérdezte.
– Mi az amit kiolvas belőle?
– Kisasszony, maga elveszett, látom régóta küzd, hogy önmagára leljen. – ebben a pillanatban védekezésképen hátat fordított nekem és így szólt:
– A maga tekintete minden álarcot leolvaszt. Bizsereg bennem minden sejt. Kérem hagyja ezt abba.
– Eljött az idő, nem kell tovább álarcokat viselnie.
– Oly régóta nem tudom ki is vagyok valójában, hogy is gondolhatja, hogy meg tudja fejteni titkomat? Badarság.
– Nem kell tovább szerepet játszania. Nem kell, hogy a maszk mosolyogjon. Bár én csak a felszínt érintettem, mégis olyan, mintha lelke legmélyebb bugyraiba ugrottam volna egyenesen fejest egy műugró torony tetejéről.
– Nem is ismer engem, azt sem tudja ki vagyok valójában – újból visszafordult és füstjét az arcomba fújta.
– Valóban, milyen igaza van kisasszony. De látom, hogy bezárta magát saját elméjének börtönébe. A kulcsot úgy elrejtette, hogy már arra sem emlékszik, hogy valójában börtönben él. Ha szabadulni próbálna a rácsok mindig figyelmeztetik, a jól megszokott kis otthona, börtöne biztonságos, mégis most már ezt felismerve a szökésen gondolkodik, de egyedül nem tud megszökni, mert elfelejtette hogyan is hozta létre börtönét.
– Elvesztettem a kulcsot.
– Tudom, ezért tudok kívülről bejuttatni álkulcsokat, feszítővasat, dinamitot, bármi olyan eszközt, ami a szökést elősegíti. A többi ember csak álmodik, nézik az életet, mint egy filmet, ahogy másoknak van bátorsága megtenni a legnagyobb lépést életükben. Kukkolnak.
A lány elgyengülve az ismeretlen férfi karjába karolt, érezte erős szívverését, ahogy a férfi melegsége átjárja teste egészét, együtt indultak el hátrahagyva a Halloween partyt.
A parkban lehulló levelek nevetve kacsintottak feléjük, fittyet hányva a teremben partyzoo tömegre.
Ez volt a lány első lépése az ismeretlen-, önmaga felé.
(2016.10.20)
