Ismerős vizeken
…
Talán még kellenek
korhadt darabjaid,
melybe kapaszkodva
egy kietlen part felé sodródsz.
Hajótörött – Isten tengerén!
Emberi hajótörött,
ki belső utazása során,
saját lakatlan szigetén ragadt
az idők végezetéig.
Fokozatosan,
minden ismerőssé vált,
megszokottá,
nincsenek felfedezésre váró dolgok,
sem emberek.
Minden ugyan az!
Minden ugyanúgy működik,
mint tíz, száz, ezer
vagy tízezer éve.
Persze a környezet,
a szereplők,
a jelentéktelen dolgok – változnak.
Ám a játék – ugyan az.
A partszakasz korlátoz,
a mozgástered idővel beszűkül,
a rendelkezésre álló élelem
és víz készletek pedig végesek.
Születésed óta lélegzel,
szíved megállás nélkül pumpálja
azt a vérnek nevezett piros löttyöt,
érzékszerveid folyamatosan
közvetítik az információkat agyadnak.
Itt ragadtál.
A meneküléshez erő kellene,
de annyi pont nincs,
hogy a szökési sebességet átlépve,
kitörhess a végtelen ürességből.
Még egy nyavalyás Pénteked sincs,
akivel megoszthatnád
elmédben kavargó gondolataid.
Csak érzelmeid,
emlékid látogatnak meg
rövidke kis időre
kannibálként harapva lelkedből
egy-egy darabkát,
míg sötétben – fényfelé
igyekszel nyújtózni.
Abban reménykedsz,
hogy egyszer csak elfogysz,
véget érsz,
de Prométheusz májaként,
éjszakai álmaiddal,
beteljesületlen vágyaiddal,
reggelre lelked – vissza nő.
Felnevetsz: Itt ragadtál.
Lassú
és állandóan kínzó
számotvetés közepette
rájössz,
már nincs mit elveszítened,
csak önmagad,
aki, valójában sohasem voltál.
…
(2023.11.23)
Kép forrása: Pixabay
