Mélységből Magasságba
Mélységből Magasságba
„Ha a gyerek a tévében nézi a mesét, akkor készen kapja a képet, következésképpen nincs belső képkészítés. Ám, ha szavakkal mesélek, az agyában belső képek keletkeznek. Minél ritmikusabban mesélek, „egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy”, annál erősebb a kép. A belső képkészítés, mondja a pszichológia, elaboráció, feldolgozás. Feldolgozódnak a vágyak, a feszültségek, az indulatok. Miért nyugszik meg este a gyerek, ha mesélek neki? Miért megy le a láza a beteg gyereknek, ha mesélek? Mert a feldolgozás során relaxálódik. Játék során is a belső kép a lényeg: sétálsz át a szobán és rád szól, hogy ne lépj a szőnyegre, mert az a tenger. Vizsgálatok igazolják, hogy miközben tudja, hogy az valójában a szőnyeg, egyúttal látja a tengert is. Belső kép! Drámai, hogy manapság tömegével kerülnek óvodába úgy a gyerekek, hogy nem tudnak mesét hallgatni, ugyanis sose meséltek nekik a szüleik, csak beültették őket a tévé, a laptop, a tablet, az okostelefon elé. Egyre többen játszani sem tudnak, mert mióta eszüket tudják, kütyüznek, képernyőt bámulnak. Magyar vizsgálatok szerint az a gyerek, akinek mindennap meséltek, az iskolába lépéskor anyanyelvi fejlettségben másfél évvel előzheti meg azt, aki csak rendszertelenül hallgatott mesét. Márpedig az anyanyelv a szilárd, szuverén gondolkodás alapja. Mert nem úgy van, hogy először gondolkodik a gyerek, csak még nem tudja elmondani. Nem. Előbb beszél, és abból nő ki a gondolkodás. Minél gazdagabban beszél, annál gazdagabb a gondolkodás.Hogyan készítheted fel az iskolára? Elárulom. Mesélj neki minden áldott nap. És még tízévesen is bújjon melléd, és olvass fel neki regényt, Copperfield Dávidot, A Gyűrűk Urát, bármit. Az élete igazolja vissza, hogy szántál-e erre elég időt: ha sok mesét hallott, ő is olvasni fog, és az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését. És nem fog olvasni a gyereked, ha csak nézett mesét.”
Vekerdy Tamás
Nos, véleményem szerint (nagyjából egyetértve a fent leírtakkal, inkább csak kiegészítve azokat), a belső kép, fantázia vagy képzelőerő az értelem (vagy elme) működéséhez is kötődik. Az elme, a jelen és múlt tapasztalataiból építkezve, annak némely részletének felhasználásával, és/vagy módosításával, asszociációjával egy új képi világot tud létrehozni az agyban, amelyhez akár különböző érzéseket, érzelmeket, és/vagy gondolatokat társíhat. Ebből az aspektusból nézve a működést, gyakorlatilag mindegy, hogy egy könyvből olvasott – az író fantázia világából merített szöveges -, vagy képi vizualizációs eszközön (kütyün, tévén, festményeken, képeken) közölt – az alkotó fantáziavilágából merített képi – világot látatjuk-e, vagy sem, hiszen, mindkét esetben, csak másodlagos feldolgozás tud létrejönni az elmében. Kvázi, nem feltétlenül kell többet beszélni, hogy a gondolkodás gazdagabb legyen, ha eleve sótlan vagy szegényesebb a fantáziája valakinek – de mihez képest is? Egy másik furcsa dolog is ide kapcsolódik, hiszen egy olyan folyamatot próbálunk mérni, ami eleve megfoghatatlan, hiszen nem tudjuk, ki, mekkora fantáziával és/vagy képzelőerővel született, de próbálunk rá „sémát” alkotni, hogy alacsony vagy magas besorolás alá tehessük…, hozzáteszem, szerintem feleslegesen, hiszen mindig lesz, akinek alacsonyabb vagy magasabb lesz ez az érték, attól függően, kihez vagy mihez mérjük, viszonyítjuk. Ez által, az a megfogalmazás sem teljesen helytálló, hogy az olvasás segít életben maradni, növelni az empátiát, és megérteni más embereket, a világot, talán szerencsésebb lett volna feltételes módban megfogalmazni. Történetmondás, mesélés ősi egyetemes jelenség: versek, mese, ima, példabeszéd, mítosz, legenda, bölcsesség, kötelességtudat, figyelmeztetés, nevelés, kulturális örökség, stb…, örök vágyat elégítenek ki: eltüntetni a zavarót, ami nem logikus, nem rendezett. Itt kvázi megint csak jöhet minden, ami magyarázatot ad és ami által jelentést fedezhetünk fel az olvasott, mesélt vagy akár a nézett tartalmakkal, gyermekként, vagy akár felnőttként. De…, a belső kép, a fantázia, a képzelő erő, eleve nem logikus. Figyelmünket a hallgatott és/vagy nézett történetekhez való viszonyulásunk fogja meghatározni (a bevezető soraimban leírtak szerint), annak függvényében, hogy mennyi érzést, érzelmet és/vagy gondolatot szabadított fel bennünk az elménk által.
Ezeket olvastad már?
