Tudatos jelenlét
TUDATOS JELENLÉT
…
– …harminchét, harmincnyolc, harminckilenc, negyven, …negyvenegy és pontosan negyvenkettő…Óz, Óz, pontosan negyven kettő! Negyvenkettőőőőőőőő hallod ?! – kiáltotta szinte torka szakadtából a kis Mumpic.
– Hallom… – mormogott Óz egykedvűen.
– Mond, hogy te tudtad, …ugye te végig tudtad! – a kis Mumpic alig tudta rejteni kitörő örömét. Mesélj róla, mindent tudni akarok.
Mivel Óznak nem nagyon volt beszédes kedve, így igyekezett rövidre fogni, mégsem hagyhatta lelkes kis barátját válaszok nélkül.
– Tudod amit Istennek nevezel vagy bárminek, először kézen fogott – mondta Óz egykedvűen–és a cselekvés földjére vezetett. Otthagyott és ÉN örültem, de mégis, nagyon sokáig időztem. Aztán visszatért. A cselekvéseim által a szomorúság földjére vezetett. Ott éltem mindaddig, amíg szívem meg nem tisztult minden ragaszkodástól.
– Ott meddig maradtál?
– Nem tudom, évek, talán évtizedek is elteltek, mikor újra eljött értem és a szeretet földjére vezetett. Tisztító tűz, ez az igazi szeretet, elpusztította belőlem mindazt, ami az énemből még megmaradt. Emlékszel?
– Ekkor jöttél rá ?
– Nem, ezután a csend földjére vitt engem, ahol csodálkozó szemeim előtt feltárultak az élet és halál misztériumai.
– Akkor ez volt az utolsó állomás?
– Nem – válaszolta Óz most már kicsit nevetve – Egy nap amit Istennek nevezel vagy bárminek, így szólott: „Ma elviszlek téged a templom legbenső szentélyébe, magába, amit Istennek nevezel vagy bárminek – szívébe. És elvezetett a nevetés földjére.
– Hát, nekem ez az egész bűzlik, nem mintha nem hinném de figyú.., van valami konkrétum, valami kézzelfogható is, mert ez így eléggé gagyi?
– Tudod kis Mumpic, a cselekvés magával hozza a cselekvővel való azonosulás tapasztalatát… a cselekvővel való azonosulás pedig életre kelti a hamis én érzetét, ami a megosztottság képzetét hozza létre…
– Heeee???? Most már aztán végképp nem értek semmit, pedig már kezdtem azt hinni: igen. Szedd össze magad Óz, mert ez így elég sovány.
– Elsőként a világra fókuszálva, mint cselekvő jelenik meg a tenni akarás vágya…”Aztán amit Istennek nevezel vagy bárminek, visszatért és a szomorúság földjére vezetett”… szépen lassan tudattalanul az ÉN történetéhez való ragaszkodás alakul ki a hamis ÉN (cselekvő) érzetén keresztül… egyfajta történetként van jelen az ember a saját fejében, amiből folyamatosan újra és újra életre kelti önmagán belül, önmaga számára szenvedést… ezért az úgynevezett „szomorúság földjét” addig tapasztalja az ember, még fel nem ismeri a saját ragaszkodását az „ÉN” történetéhez…
– Folytasd, kérlek, azt hiszem végre kezdem felvenni a fonalat.
– Nos, hát igen, …így ha nem ismeri fel a saját ragaszkodását a múltban történt dolgok és a jövő feletti irányítás képzetéhez, akkor elég sokáig is elidőzhet itt az ember… mint ÉN egyre erősebb benne a változtatni akarás érzete… ezért a hétköznapiságból menekülve felveszi magára a spirituális „ÉN vagyok” ruháját… mivel ez egy szebb jobb történet kirajzolódásának a lehetőségét tükrözteti a kereső ember számára, …így a hamis énhez való ragaszkodás, nem feloldódott benne, hanem épp ellenkezőleg felerősödik benne…
– Ez mind-mind a fejünkben játszódik? Ez a mi játszóterünk?
– Általában véve igen. Az ember a fejében elképzelt hamis önazonosságát egy másik elképzelt hamis önazonossággal próbálja felülírni…
– Óz, biztosan jó ez így, ez most akkor tényleg komoly?
– Se nem jó, se nem rossz…egyszerűen csak így van, mert így minden látott lesz a számára…. szépen lassan ráeszmél, hogy mindez az elméhez tartozik… így rájön, hogy az elme az akadály…el kell csendesítenie …ezért elkezd az elme lecsendesítésén dolgozni… de figyeld csak meg… hogy lehet az elme csendes…talán suttogva jönnek a gondolatok ? Ugye nem, ha az elme gondolatokból áll, akkor, ha figyelsz, észre veheted, hogy vagy van gondolat a fejedben vagy nincs (mint a számítógépeknél vagy 0 vagy 1)… figyeld meg… itt és most keresd meg az elmét… látod valahol?…. magad is láthatod nem találsz semmit… ha ismered az elme természetét, akkor mindent tudsz, amit tudnod kell, akkor már tudattalan nem működhet benned (elme természete: a történetek, múlt és jövő között mozogva kel életre benned, a jelenben leáll, nincs olyan, hogy saját gondolat, a gondolatokat nem lehet birtokba venni, csupán csak eszköz, a létezés kifejező eszközei, te vagy az, aki használja őket)… ha erre ráeszmélsz, akkor képes vagy magát a probléma gyökerét felismerni, akkor és csak is akkor oldódhat fel benned minden hamis azonosuláshoz való ragaszkodás…
– Hát én azt hiszem, mindezt nem hiszem.
– Nem baj, csak figyelj…amit Istennek nevezel vagy bárminek, ismét kézen fogott és elvezetett a „szeretet földjére”… amint kilépsz a fejedből, megérkezel a saját szívedbe… a szív egyszer csak megnyílik, és eléget mindent, ami még az énből maradt… az elme visszatér a forrásába… ez a csend földje… de itt sem maradhatsz sokáig, hisz az élet: ÉL…egy belső öröm kezdi átjárni egész lényed… újra csodálkozó szemekkel nézel a világra… akkor, amit Istennek nevezel vagy bárminek, elvisz a saját szívébe és elvezet a nevetés földjére”… itt vagy totálisan ITT…. az egész létezés átölel és öröm táncot jár benned…ha mindezt összeadod az eredmény valóban negyven kettő, mint ahogy neked is kijött.
…
(2019.03.04)
Kép forrása: Gróf Bánk Benitó
