Versek Éva tollából 5.
Az Éva sorozat egyenlőre utolsó szemelvénye*
Hiányzol.
Befelé kacsázó tornacipős lépteid,
nagykabátban téren s időn átsuhanó illatod,
mosolygó könnyes szemed, magyarázó kezeid,
Az a furcsa csücsörítés mikor örülsz vagy elégedett vagy,
A komoly barázdált ábrázatod ha elmerengsz, vagy elszomorítalak.
A lelkes hangod, ahogy szólítasz és hívsz,
a feneked, amire olyan büszke vagy,
a mozdulat ahogy az edényt kavartad,
a papucsom, kék plüssön piros szegély.
A fogkefénk is egy pohárban elfér,
jaj miért is csináltad ezt!
Kértem én hogy szeress?
Szeress Ennyire?
Nem volt mást tenni igaz-e.
Most már bölcsebb lettél, kemény, hideg.
Lábbal taposod az emlékeket.
Magamra vessek – mondanád.
Nincs megbocsátás, nincs fahasáb.
Nincs körtefákon macskanyávogás,
nincs nincs semmi,
csak bűnbánat, gyomorgörcs és megaláztatás.
(2015)
* Madách Imre Az ember tragédiája című műve Éva győzelmével zárul. Megmenti az Ádám által tönkretett világot. Az én megvilágításomban kicsit más a helyzet, Éva kettős szerepe: egyrészt a csábító erő, másrészt a pozitív energiát adó, és negatív energiával mindezt vissza is vevő szereplő. Általában inspiráló hatású, döntő fontosságú a szerepe egy szerelmi háromszögben. Tudat alatt a saját életét kívánja élni, de a sorssal szembenézni nem mer, mert gyáva. Egy-egy pillanatra felsejlik az örök szerelem állapota számára is, hallgatna is érzelmeire, megérzéseire, de elméje nem hagyja, hogy szíve irányítsa életét. Pillanatok alatt felülkerekedik elméje szíve dobbanásain. Ebben az állapotban megkülönböztetni nem tudja a fellángolást a valódi szerelemtől, sőt a ragaszkodást, a megszokást sem tudja megkülönböztetni, a szerelemtől, így végül a sors dönt helyette, és tereli kényszerpályára, arra a pályára amit valójában soha nem szeretett volna.
Ha kíváncsi vagy a sorozat többi részére is, akkor kattints IDE.
